Ezoteria Extra ünnepe

Lassan-lassan a 120.000. kedveléshez közeledik az Ezoteria Extra (EE)oldala, és májusban a 10. évfordulót ünnepelhetjük, a megalapításnak.

Az emberek többségét az elismerés utáni vágy hajtja vagy az hogy valaki (k)
üdvözöljék munkáját, tevékenységét. Mégis engem az elején csak azt motivált,
gyűjtemény, úgynevezett összefogó tudás halmaza legyen: az Ezoteria Extra (EE)…
Pont ezért sokáig pár száz követő-kedvelő volt az oldalon, később nőte ki magát, amikor
már egyik hír vitte a másikat, kommentek, megosztások, lájkok duzzasztották, akarva – akaratlan
is az olvasók táborát. Ez az oldal nem feltétlenül én akaratomtól – tudás morzsáimtól érte el ezt a számot, hanem
sokkal inkább attól, hogy az embereket érdekelte ez fajta szellemiség, szomjazták okkultizmust, és mint staféta botot adták át egymásnak utat mutatva, s, adták hírül, hogy ez a spirituális oldal létezik. Idén májusban lesz 10 éve, hogy megalapítottam az EE-t, életem legjobb döntése volt, mert ezzel nap mint tudok segíteni az embereknek, egy olyan mankót nyújtva, ami kirángatja őket a hétköznap útvesztőiből, de elvezeti őket a helyes irányba. Ha kellőképpen éberek, nyitottak megkapják azt a tudást, ami által magabiztosabbak, és nem szorulnak
rá másokra, lelki-szellemi értelemben sem.
Célom, hogy olyan emberek táborát bővítsem, akiknek fontos, szabadság, függetlenség, de mégis szoros családi, baráti kötelékek mellett alkalmazzák az életükben, megbízhatóságot, légy hű önmagadhoz elvet.
Az ezoteria világát két féle módon mutatom be az oldalon, egyik könnyen emészthető, fogyasztható, úgynevezett: bulvár ezoteria, másik viszont egy mély, lelkiséget feltáró kincsesláda, ez csak azok előtt nyílik meg, akik érettek, nyitottak és fogékonyak ezoterikus gondolkodás iránt. Úgy gondolom, nem lehet egyirányban menni elvakultan, szajkózva az általunk hit dogmatikus rendszereket. Hiszem, hogy többféle módon kell megszólítani az embereket, hiszen emberek is sokfélék, más és más élettel, fájdalommal, sebekkel, örömökkel, érzelmi világgal. Ezért mindig alkalmazkodni kell a külvilág igényeihez, ezután lehet fűszerként belevinni általunk hitt dolgokat, megspékelve azt, hogy színes, változatos, érdekes is maradjon!

Ezt az elvet már évek-óta alkalmazom, több – kevesebb buktatóval, sikerrel, konkurencia figyelő szemek tekintete mellett, ami nem mindig könnyű, de idővel megtanultam, ezeket az embereket tiszteletben kell tartani, elfogadni, hiszen nincs világosság sötétség nélkül sem :).

Köszönöm Mindenkinek a töretlen figyelmet, s, aki nyomot hagyott az oldalon, pozitív és negatív értelemben is. Hiszen ez utóbbi fejleszt, “edz” igazán.
Köszönöm továbbá a sok értékes hozzászólást és megkeresést, üzenetet, ami által tudtam mindig merre tartsak az oldal szerkesztését illetően.

Az évforduló kapcsán játékot hirdetek majd az oldalon, amit pár héten belül közlök is.

…Ideillő gondolatsorral zárom a köszönet nyilvánításomat.

Szeretettel Ezoteria Extra(Erdélyi Zita)

“Most nem sietek,
most nem rohanok,
most nem tervezek,
most nem akarok,
most nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.

Most megnyugoszom,
most elpihenek
békén, szabadon,
mint gyenge gyerek,
és nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.
S míg ölel a fény
és ölel a csend,
és árad belém,
és újjáteremt,
míg nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten,
Új gyümölcs terem,
másoknak terem,
érik csendesen
erő, győzelem…
ha nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.”
Forrása: Túrmezei Erzsébet

Write a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Close
X