Csillagfényüzenet vasárnap estére: A mulandóság varázsa

Emberként minden nap találkozunk az elmúlással, hét közben, várjuk a pénteket és mire észbe kapunk újra hétfő. Még éppen hogy csak készülünk a strandszezonra, próbáljuk leadni a télen felszedett túlsúlyt, és már azt vesszük észre, hogy a lehullott leveleket söprögetjük széldzsekiben, és a karácsonyi ajándékokon gondolkozunk. Aztán megyünk, feltoljuk a szánkónkat a domb tetejére és mire lecsúszunk, az alján már rügyeznek az ibolyák az olvadó hóban.

Mintha ahogy idősebbek leszünk, úgy rohanna el egyre gyorsabban mellettünk az élet. Pedig mi nem sietnénk sehova, szívesen megállítanánk az időt, hogy maradjon még egy kicsit, ne legyünk öregebbek, ne jöjjenek a ráncok és az ősz hajszálak, ne nőjenek olyan gyorsan a gyerekek, ne repüljenek ki még a családi fészekből és azt se kelljen újra tatarozni, a nagytakarítás is várhatna még egy kicsit.

De az örök élet vizét még mindig nem találtuk meg és a pillanatot sem tudjuk kőbe vésni, mint a homok folyik ki ujjaink közül, minél jobban szorítjuk annál gyorsabban. És ebben rejlik a szépsége. Az életben minden csak egyszer történik meg, sosem jön el újra, ha eltörsz egy poharat, soha nem tudsz egy másikat ugyanúgy eltörni, nem követhetsz el egy hibát újra ugyanúgy és nem alkothatsz kétszer ugyan olyan szépet.

A mulandóság életünk legnagyobb átka és legnagyobb áldása. Hiszen ez ad súlyt mindennek, ez biztat és rémít, ez teszi igazán kézzelfoghatóvá létezésünket, az elmúlás üvegén át nézve lehetünk hálásak azért, amit kaptunk, lehetünk boldogok azért, amiben részünk volt.

Azért tudjuk értékelni amink van, mert tisztában vagyunk vele, hogy elveszíthetjük, nem marad örökké a miénk, és úgy tudunk felülkerekedni a nehézségeken, hogy biztosak lehetünk benne, egyszer ez is el fog múlni. Pechál Péter

Write a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Close