Heti Angyalkártya (szeptember 13-19.): Raziel Arkangyal hozta el áldását

Intuíció

Atlantisz angyalainak üzenete: Befelé fordulás

Az orákulum azt kéri, hogy forduljunk befelé, saját intuíciónkhoz, lelkünk természettörvényéhez, amely átkalauzol az örök szeretet lüktetésén. Bízzunk ebben a belső bölcsességben, mert szellemünk túláradása szól hozzánk általa.

Figyeljünk jól erre a belső suttogásra, mert ha elvezet bennünket egy új tanításhoz, látomáshoz, könyvhöz, zenéhez vagy tájhoz, az azt fogja jelenteni, hogy valami nagy dolgot kívánnak tudatni velünk. Raziel egy a mi értelmünkkel, és azt kívánja, hogy nyíljunk meg e belső hangok számára. Üljünk csendben, hogy Raziel szeretetének földöntúli igazságában részesülhessünk.

Megerősítő gondolatok: Hit

Ez a kártya jelzi, hogy a hit életünk jelenlegi szakaszának része kell legyen, és Raziel is a segítségünkre kíván lenni. Szent hívással szólítsuk magunkhoz az arkangyalt, ha hitünket növelni szeretnénk, vagy bátorságra van szükségünk, hogy kilépjünk egy ismerős és biztonságot nyújtó helyzetből. Ha új kalandra indulunk, a mindenség misztériumainak fellegei körülöttünk lebegve a segítségünkre lesznek. Kérdezzük meg magunktól: „Mit kell elengednem az életemből?”

Ha ragaszkodunk egy olyan gondolathoz, érzéshez vagy élethelyzethez, amelyet inkább el szeretnénk engedni, csak megnehezítjük a dolgunkat. Engedjük el, és hagyjuk, hogy isten eljöjjön hozzánk.

Write a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Close