Mihály Arkangyal üzenete: Húzz a lapok közül! Csodát várhatsz!

 

Válassz Mihály Arkangyal kártyái közül.

Első lap: Természeti Ajándék!

A természetben egyedül lenni – ez a fontos most számodra. Talán még az is elég, ha öt percet a kertben töltesz.

Az angyalok azt szeretnék kérni, hogy lépj gyakrabban kapcsolatba a természettel, lehetőleg minden nap. Azt is jelentheti a kártya, hogy a vidéki élet kedvező lenne most számodra. Ha töprengtél már erről mostanában, vedd megerősítésnek ezt a kártyát. A lap arra is bátoríthat, hogy egyszerűen legyen melletted valamilyen állat vagy növény. Akár úgy, hogy kertészkedsz, akár úgy, hogy egy állatmenhelyen segítesz, vagy egy díszállat-kereskedésben vállalsz munkát. Kommunikálj az állatokkal!
Az angyalaid és a természetangyalok segítenek képességeid felfedezésében, és abban is, hogy meg tudd osztani azokat a világgal. Segítsd őket azzal, hogy többet vagy a természetben.

Második lap: Támogatás!

Isten, az angyalok és a Felemelkedett Mesterek ebben a pillanatban is vigyázzák lépteidet, szeretnek, és mutatják az utat. Nem vagy egyedül. Biztonságban vagy.

Ez a kártya megerősíti, hogy jóindulatú lények csoportja vesz körül, akik szeretnek, támogatnak és utat mutatnak neked. Ha veszélyben vagy, közbelépnek és figyelmeztetnek. Ha félsz, az isteni szeretet energiájával töltenek föl. Ha össze vagy zavarodva, jó tanácsot súgnak a füledbe.
Ezzel a kártyával azt üzenik az angyalok és a segítő lények, hogy fordulj még gyakrabban hozzájuk. Beszélj magadban nekik bármiről, és hamarosan egyértelműen érzed majd a jelenlétüket. Nemsokára az angyalok besoroznak maguk közé, hogy segítsd az embereket. Ha valaha is kételkedtél segítő képességedben, az angyalok most arra kérnek, szabadulj meg ezektől a félelmektől.

Harmadik lap: Szabadság!

Az angyalok azt szeretnék, ha szabadon és szeretettel fejeznéd ki valódi gondolataidat és érzéseidet.

Talán úgy érzed, mostani helyzeted bebörtönöz. Ezzel a kártyával arra hívják fel az angyalok a figyelmedet, hogy minden körülmény között te magad vagy életed börtönőre. Ha rájössz, hogy szabadságod kulcsa nálad van, a szabadság elérkezik hozzád. Bármit tettél is, azt te választottad, és mindig lesz lehetőséged újra választani. Még a fegyenceknek is megvan az a szabadságuk, hogy megválasszák gondolataikat, így akármilyen körülmények között képesek a békére és a boldogságra.
Legközelebb, amikor egy mondatodban feltűnik egy rád vonatkozó “kell” szócska, állj meg egy pillanatra.
Kérd meg Istent és az angyalokat, hogy mutassanak rá más lehetőségekre is. Segíteni fognak.

Talán olyan szeretetteli állapotba kerülsz, hogy nem érzed magad tovább bebörtönözve, vagy talán egy olyan cselekedet felé vezérelnek, amelyet szeretni fogsz.

Close
error: Védett tartalom!