Teremtő erőink magasabb szintre kapcsolnak

A bika minősége a legtermékenyebb időszak életünkben, ekkor működnek teremtő erőink a legintenzívebben.

A bika állatövi jegyén áthaladtunk már, igaz a Nap még néhány napig a bika jelében utazik, de a fókusz már a Bika csillagképén van.

A bika jele mögött ugyanis a Kos csillagai vannak amit a Bika csillagai követ. Ő a földi vándor életében a következő állomás. És központi csillagunk, a Nap belépett már a Bika csillagkép kapuján (május 11-én). Jelenleg még a lélek körén is a bika jelében van de a szellemi vezérlete is már a Bika enerigája. Vagyis a következő napok (május 11-20 közöt) míg át nem lép az ikrek jelébe, nagyon termékenyek. Mindhárom síkon. Érdemes most tetteinket, érzelmeinket és gondolatainkat is termékenyen működtetni, azzal foglalkozni amit szeretünk, ami a vágyunk és meg is élni azokat. Nagyon termékeny idők ezek, minden teremtődik. Május 20-án ráadásul a Plejádok isteni teremtő világában is lesz a Nap, az a nap pedig abszolút teremtő.

De közben már az ikrekség is előtérbe került, hiszen Merkúr uralmi helyzetében az ikrek jelében jár, és nagyon kiemeltté teszi, mert itt fordul újra retrográdba, tehát hosszasan lesz bent. És itt lesz Vénusszal és a Nappal is találkozója, mindkét nap igen kiemelt lesz nemcsak a hétköznapi ikrek minősége által, hanem az együttállások mögötti szellemiség miatt, de erről részletesebben majd akkor. Ez a két nap május 29. és június 11., igaz még arrébb vannak, de már most jó tudni róluk. Vagyis a teremtő erőink mellett a hétköznapi gondolkodás kerül előtérbe, mivel Vénusz is már az ikrek jelében jár, nagyon mozgékonyak és teremtőek jelenleg a gondolataink. Valóban érdemes odafigyelni mit mondunk, mit gondolunk. Merkúr már közben (szintén május 11-én) belépett Nimród mezejébe is, tehát a bennünk lévő őstudásból merítkeznek hétköznapi gondolataink. Most könnyebben meg tudjuk érteni valódi képességeinket, múltunkat, a bennünk rejlő erőket, vagyis még könnyebben megértjük a minket körülvevő világ valódi üzeneteit, főleg hogy eleve az ikrek Merkúr nagyon jól olvas a jelekből, és nagyon friss, csintalan, gyermeki ilyenkor az észjárásunk, játszva tanulunk, tájékozódunk.

Tóth Gabriella Csillagtenger

Write a Comment

Close
error: Védett tartalom!