Ma már nem vagyok ugyanaz, mert nem hiszek abban, hogy az elmulasztott lehetőségek vissza-visszatérnek.
Talán csak a hétköznapok moraja keményítette meg a szívemet, a szíveket, de valahol mindig más az, amire vágyunk.
Minden, ami a tegnapokban történt formálja a holnapokat. Ma már bölcsebb vagyok talán kicsivel.
Megtanultam én is a leckét. Ma már talán én is jobb emberré váltam. Ma már megtanultam, hogy a szavak csupán a megfoghatatlannal egyenlőek, míg a tettek, azok mindig tényközlőbbek lesznek, bárhogyan is történjenek. Ma már nem akarok mosolyogni, ha a sírás fojtogat, és nem akarok érzést elnyomni, ha a szívem szétszakad. Nem hiszek az ígéretekben, csak abban, aki ma mellettem van. Mert aki szeret, az nem enged. Mert a szeretet nem enged.
Forrás: Mounaji Barbi
Megerősítő áldás és történet, forrás Internet:
Az idei karácsonyom nem pont olyanra sikeredett, amilyenre terveztem, de mindenképp olyan lett, amilyennek lennie kell. Amióta visszajöttem Paraguayból, azóta különös érzés van bennem. Nem kézzel fogható, nem tervezett és nem is tudni, mi lesz a végkifejlet, de egy biztos, változásban vagyok, s ezáltal az életem is. Kint sok mindenen keresztülmentem, ami nyomot hagyott bennem, amiből tanultam és most kezd úgy leülepedni, hogy változásnak induljon. Csendesedem. Figyelek.
Szenteste csak hárman maradtunk, mert Pöttöm beteg lett, de most először éltem meg úgy, hogy ennek így kellett lennie, nem borultam ki, hogy milyen kegyetlen a sors, hogy elvette tőlünk a családi ünnep örömét.
Azonnal el tudtam fogadni és vártam, mit hoz helyette. Más volt, de másképp jó. Apuval és nővérével töltöttem, este kimentünk a templomkertbe anyuhoz is és régi emlékekről, meg a lélek útjáról, azok érzékeléséről beszélgettünk halkan a gyertyákkal megvilágított urnatemetőben. Érdekes történetek kerültek elő arról, hogy a gyerekek még érzékelik az itt ragadt lelkeket és hogy vajon miért illan el ezen képességünk felnőtt korunkra.
Nagyon hangulatos volt a csendes kis kert, s mintha erre a kis időre anyu is csatlakozott volna hozzánk. Korán véget ért az este, s csendben folytatódott, egyedül, de hálás voltam ezekért a meghitt pillanatokért. Kell most nekem ez a befelé figyelés, az elengedés folyamata, hogy megszülethessen valami új, a már kitisztított múlt helyére. Persze ez hosszú folyamat, de minden lépése fontos. Ehhez szép kísérők most a karácsonyi fények, a fenyőillat, a nem rohanás, az utca csendje és a pihenés, s egy jó könyv.
Azért a család sem maradt ki teljesen, mert apuval megleptük őket tegnap reggel, hogy szegények ne maradjanak bejgli nélkül, így aztán kis időre kapcsolódtunk ismét.
Azt gondolom, sokkal többször kéne megengednünk magunknak, hogy az agyontervezett napjaink helyett olykor a váratlannak, a megengedésnek is helye legyen életünkben. Mondom ezt úgy, hogy eddig mindent leszabályoztam és előre tudni akartam. Van annak valami különös varázsa, ha meghagyom az életnek, hogy meglepjen, mert egyrészt belelazulhatok és végre nem nekem kell irányítani, másrészt még az is lehet, hogy valami sokkal jobbat hoz, mint amit én elképzeltem. Az élet egy izgalmas játék, de csak ha hajlandóak vagyunk játszani.
Az ünnepek pedig benne a lassítók, amikor megállhatunk kicsit önmagunkkal lenni. Lehet ezt egy hatalmas családi összejövetel kellős közepén vagy a karácsonyfa melegségébe burkolódzva egyedül is.
Megerősítés: Adni és adni…
Adni egy őszinte mosolyt,
adni egy ölelő kezet,
adni egy meleg érintést,
adni egy jobb reményt,
adni egy jó szót,
adni egy igaz hitet,
adni egy szép reményt,
adni egy erős támaszt,
adni egy nagy bátorítást,
adni egy baráti kézfogást
adni egy tiszta barátságot,
adni egy mélységes tiszteletet,
és adni sok sok önzetlen, tiszta szeretetet.
De ha adsz, úgy adj, hogy ne várj érte viszonzást, elismerést, sem köszönetet.
Tedd önzetlenül, tiszta szívvel, csendesen!!
Életfestők