Egy gyönyörű teremtőerő.
A földi teremtés ereje Vénusz ismerkedik és kacérkodik az isteni teremtés, bőség tapasztalati tudásával, Szaturnusszal.
Szaturnuszban van ugyanis a kifogyhatatlan bőség, amikor mindenből van, végtelenül, kifogyhatatlanul, ráadásul annyi és olyan amit csak el tudsz képzelni. Mikor szaturnuszi energiádat éled, a végtelen bőséget éled. Amíg ezt nem tudod, addig érzed úgy, hogy lassít, blokkol, mert ezt szeretné észre vetetni veled. Ennek felismerésére tökéletes ez a mai nap.
Mert mindezt úgy tudod megérteni ha leülsz, megpihensz és elkezdesz figyelni. Akkor meglátod, hogy a levegő máshogy rezeg, sokkal sűrűbb, amiben megmutatja magát ez a bőség. Így nézve a világodat meglátod, hogy minden tökéletes rendben van, mindenből végtelenül van. Ebből a láthatatlan bőségből táplálkozik a látható világ, melyet csak akkor látsz meg, ha elkezded figyelni.
Vénusz pedig aki mindezt megteremti számunkra, egy érintésével, egy lépésével láthatóvá teszi számunkra. Általa kel életre az addig sivár, kietlen táj. Mindaz a szépség amit látsz, az Vénusz körülötted. Nemcsak maga a földbolygó és a rajta élő élőlények szépsége, hanem a bennük rezgő érzés, a mosoly, a kacagás, a szerelem ereje is mind-mind Vénusz. Vénusz által éljük meg ezt a végtelen csodát, amely körbevesz, hiszen Vénusz a szerelem, aki mindent és mindenkit átölel és felruház ezzel az érzéssel.
Ez a két erő néz most szembe egymással. Szaturnusz mutatja a láthatatlan bár mégis látható bőséget, Vénusz pedig azzal, hogy táncra perdül a nagyúrral, átadja számunkra. Vagyis ha ma nem rohansz, nyitott szemmel közlekedsz, átállítod a fókuszod a nézésről a látásra, valahogy úgy, mint amikor időnként elbambulsz, megláthatod a környezetedben lévő vénuszit. A buszon veled utazóban, a haján, a ruháján, a szeme csillogásában, a rutinnak vélt munkádban, amikor felfedezed benne az értéket, vagy saját magadban, hiszen egy csoda vagy.
Ez az energia most segít meglátni a szépet, az értéket, hogy van értelme felkelni, elindulni, felfedezni, átélni az élményeket, akkor is ha néha nehezebb dolgokkal szembesülünk. Mert itt, most, ebben a létformában konkrétan megtehetjük mindezt, hiszen itt az életnek van „Vénusza” vagyis teste hozzá. Nemcsak neked, a természetnek, a téged körülvevő világnak is.
Együtt dobban ma a két világ. Nemcsak Vénusz-Szaturnusz együttállása miatt, hanem mert Vénusz éppen a Regulus csillagnál áll. Regulus a látható világunk szíve, a szívcsakra, aki rejti a láthatatlan világ szívét, akiben ott van az igazi szeretet ereje. Vénusz azon dolgozott nekünk a nyáron, hogy ezt feltárja. Most érkezett meg ide, amihez persze teljesen véletlenül pont most kapja Szaturnusztól a láthatatlan világ végtelen csodáját és szépségét, és Marstól az Angyal birodalmából a támogató erőt, hogy mindezt valóban fel tudja tárni nekünk. Ez így együtt, ahogy a Mars-Plútó kvadráttal összeér ez a két energia, a végtelent nyitja számunkra.
Megmutatja magát az élet értelme. Ez tehát ma a szerelem napja. Az élet napja, a létezés napja, amikor megélheted, hogy az élet valóban mesegyönyörű és mennyi de mennyi csoda van benne. A szépség minden pillanatban körbevesz, de látod-e, mert meg kell tudni látni.
A mai nap megmutatja, amit ha egyszer megláttál, onnantól mindig látod és így mész tovább utadon. Ebben van a végtelen, mert ez nyitja a valódi átjárót, az Antares kapuját, ami csak akkor nyílik, ha tudod, hogy van és hol keresd. Ennek a kulcsa van a mai napban.
Tóth Gabriella Csillagtenger
Megerősítés: Találd meg az utad…..
Az erős embert mindenki csodálja.
Folyton azt hallja, milyen jó, hogy ilyen erős, hogy ennyit kibír, hogy nem roppan össze az élet súlya alatt.
Az erős pedig csendesen mosolyog, van amikor megvonja a vállát, és továbbmegy.
Mert erősnek lenni fájdalmas.
Az erőt mindig megelőzte a gyengeség, amikor kifordult a négy sarkából a világ, amikor érezte, nincs tovább. Amikor kihagy a szív ezer meg egy ütemet, amikor már annyira fáj, hogy nincsenek könnyek, és nincs vigasz.
Az erős nem azért rendíthetetlen, mert azzá született.
Dehogy.
Az erős ember megjárta a poklot, átélte élete legnagyobb fájdalmát, feladott már ezernyi reményt, és tudja, legyen bármennyire rossz, legyen bármennyire nehéz, az élet megy tovább.
Így hát nap mint nap felszedi élete összetört darabjait, összerakja, és megy tovább. Mert tudja, hogy valahol mindig van egy út, ami az övé, amit járva talán ismét önmagára talál.
(Todorovics Rea)